2017. január 13., péntek

02.rész - Tű a szénakazalban

Lelkiismeretnek hívják. Akarva vagy akaratlanul, mind ismerjük ezt a szót. Érezzük, ha rosszat tettünk, ha megbántunk valakit vagy ha rossz jegyet kapunk az iskolában. Vannak azonban olyanok, akik úgy érzik joggal tették, amit tettek. Azt érzik nem tettek semmi rosszat, vagy igazságszolgáltatásként fogják fel. Igen, vannak emberek, akiken nem lehet segíteni. De őket így egy másik érzés fogja el, ez pedig a rettegés.
________________________
KILÓGÓ HARMADIK
02.rész - Tű a szénakazalban


Későre járt Freezerwood városában, de az élet közel sem volt ilyen nyugodt és meghitt, mint ilyenkor szokás. Egyesek hétfő estéiket főzéssel, tanulással vagy pihenéssel töltötték, Alison Palmer és Rebeca Wan De Camp azonban más programot választott. Egy hete már, hogy barátjuk, Ivan Lewis eltűnt, de nem múlt egy nap, hogy ne törekedtek volna arra hogy választ kapjanak a sokszor emlegetett kérdésre, hová tűnt a fiú?
A terv már készen áll, Ali és Beca Dave segítségével mennek vissza az eltűnés helyszínére, hogy megnézzék a helyet, ahol Ivant utóljára látták.
Dave természetesen nem szándékozik bármit is elárulni az estéről, azonban a lányok mit sem sejtve belesétálnak a fiú csapdájába.

Nehéz hét napot tudhatnak maguk mögött. A buli óta szemhunyásnyit sem aludtak és minden erőjükkel a keresésre, a nyomozásra koncentráltak, ha már a rendőrség semmire sem jutott. Semmi nyomot nem találtak, és bár a helyszín le van zárva nyomozás miatt, meg kell lépniük az egyik szabály áthágását, ha valaha is látni akarják legjobb barátjukat a jövőben.
Nem is tudják, hogy rossz helyen kapargatnak, tűt keresnek a szénakazalban, méghozzá nem is a megfelelőben.
-Csajok, nézzétek, az ott egy matrac?
-Érdekes, de várjatok, az nem az a szoba ott...?
-De igen Ali, ott volt Ivanéd Amanda.
-Nézzük meg közelebbről...-Szólt Dave, majd a három fiatal közel szaladt a földön fekvő matrachoz.
-Ne érjetek hozzá, nyomoznak itt.
-Igazad van Beca, jobb ha megyünk, itt nincs semmi nyom.
-Ilyen hamar feladod-Kérdezte Rebeca Davetől.
-Nem, természetesen, de veszélyes. Szerintem rossz helyen keresgélünk.
-Hol máshol keresgélnénk?-Érdeklődött Alison, Rebeca pedig helyeselte a kérdést.
-Persze, nyugodtan... csak segíteni akarok...
-Tudom...-Mondta megértően Ali, majd megfogta a fiú vállát és folytatta.-Nekünk is hiányzik, de nem adhatjuk fel, ne félj, megtaláljuk.
-Ó, emiatt nem aggódok...

Még mindig nincs hír Ivan Williams eltűnésének ügyében. A helyi nyomozás eddig eredménytelen volt. Ha bárki látta a képen látható tizennyolc éves fiút, kérjük jelentkezzen a képernyő alján írt telefonszámon! -Szólt a híradó közleménye.
-George, hogy történhetett ez?-Kérdezte Jessica Williams, Ivan édesanyja, aki a közlemény hallatán könnyes szemmel fordult férje felé.
-Megtalálják! Nem tűnhetett el nyomtalanul...
-Sokan azt mondják, lehet hogy halott...
-A fiam nem halott!-Szólalt meg idegesen az édesapa...-Valaki elrabolta, vagy csak ránk akar ijeszteni, de nem halott. Aki ezt állítja annak nincs hite.
-Fel kell készülnünk a legrosszabra. Tudom, hogy fáj, de ha mégis... érted, akkor nem borulhatunk össze. Már csak Ivan miatt sem.
-Jessica, tudod te miket beszélsz? A fiunkról van szó,
-Hogy ne tudnám?-Kérdezte könnyes szemekkel.-Ha visszafordíthatnám az időt sosem gondolom meg magam, sosem megy el abba a buliba és még most is itt lenne...
-Túl leszünk ezen is...-Szólt az apa, majd átölelte feleségét.

Freezerwood, Zerver erdősség
Érdekes éjszaka volt ez. Kezdődött Alison és Rebeka nyomozásával, most pedig újra érdekes fordulatot vettek a dolgok. David a város melletti Zerver erdő kempingje előtt találkozott azzal a személlyel, aki az utolsók között volt, akik látták a fiút, Amandával.
-Megszabadultál tőlük?-Kérdezte a lány a fiútól, miután megérkezett.
-Semmit sem sejtenek.-Válaszolt nevetve, majd közelebb lépett és megcsókolta a lányt.-Tudja valaki, hogy itt vagy?
-Nem, senki.
-Helyes...
-Sosem derülhet ki, hogy mi történt.
-Nem is fog, majd teszek róla. Ha Alison és az okos kis barátnője tovább szaglászik, teszek róla, hogy elhallgassanak.
-Azért csak óvatosan, ne,m szeretnélek elveszíteni.-Szólt a szerelmes lány, majd újra átölelte szerelmét.
-Egyébként, máig nem értem, hogy ha Ivan olyan okos, miért nem tűnt fel neki, hogy végig kamuztál?
-Mindig mondtam, hogy az egy idióta... úgy kell neki... de ne várjunk tovább...
A két fiatal elindult az erdőbe, hogy ásni kezdjenek. Legalább tíz percig sétáltak, amíg odaértek a titokzatos helyszínhez. A bokorban ott feküdt valaki letakarva. Arca nem látszott a takarótól, az árnyék pedig teste felső részére vetődött.
Dave megfogta  a testet és belelökte az előre kiásott mély gödörbe.
-Ha csak egy kicsit is megértőbb lett volna...-Szólalt meg csalódottan Amanda.
-Ha nem ütötte volna bele az orrát abba, amibe nem kellene, akkor még most is élne, különben is, megérdemelte amit kapott, azért amit velünk tett.
-Senki sem tudhat erről, ugye tudod?
-Tudom kicsim, senki.-Mondta a fiú, majd az ásóhoz nyúlt és agyonütötte a lányt. Testét a gödörbe lökte, s ásni kezdett.

Reggel tíz múlt Freezerwoodban. A helyi középiskola folyosói már megteltek diákokkal, tanárokkal és takarítókkal. Alison Palmer és Rebeca Wan De Camp már túl volt első óráin és a reggelin. Az egyik szünetben lementek az alaksorba, ahol Beca mutatni szeretett volna valamit barátnőjének. Valamit, amit reggel a postaládában talált.
-Ezt nézd, ma reggel, mikor iskolába indultam belenéztem a postaládába és...-A mondat befejezése nélkül a kezében lévő levélre nézett, majd átnyújtotta barátnőjének.-Egy levél, újságból kivágott betűkből összerakva...
-Rossz helyen kapargáltok, ha meg akarjátok találni, amit kerestek. Hol a megoldás lapul, csengőszó jelzi, egy régen rejtett részen, az iskola őrzi. Sok sikert!-Olvasta fel Ali, aki nem nagyon értette a levelet.
-Valami van az iskolában, és szerintem pontosan ott vagyunk, ahol keresnünk kell...-A két barátnő elmosolyodott és elindultak az iskola húsz éve lezárt része felé.

Rebeca mindig is nagyon kíváncsi természet volt, ahol valami titok volt, első dolga volt kideríteni. Így hát megedződött az évek alatt. Sajnos ez Aliről nem volt elmondható, aki nagyon félt a pókokkal és csótányokkal teli folyosókon sétálva.
-Mi történt itt, hogy be kellett zárni ezt a szárnyat?-Kérdezte Ali.
-Megöltek valakit, valakiket pontosabban...
-Kiket?
-Volt egy sorozatgyilkos akkoriban a városban, és iskolai rendezvény volt pont itt, a lenti torna teremben. Hirtelen a táncversenyből vérfürdő lett. Több száz diákot és szülőt mérgeztek meg. A méregtől vért kezdtek hányni, és mind meghaltak. Senki sem jutott el a földszintig. Így hát lezárták, hogy minden rossz emléket elfelejthessenek.
-Ez szörnyű. A gyilkossal mi történt?
-Sosem találták meg.-Válaszolt Rebeca.
-Szuper, most sokkal nyugodtabb lettem...
-Figyelj, nem akarok hazudni, lehet itt és most meghalunk, fel kell készülnöd.
-Cseszd meg Rebeca!
-Csak vicceltem. Elfogták a gyilkost és még mindig börtönben csücsül. Lazulj már. Ez csak egy sötét folyosó.
-Rebeca, mi az ott?-Kérdezte hirtelen remegő hangon, mikor megpillantott egy nyitott szekrényben lévő sötét tárgyat.
-Nem tudom... egy doboz? Mehetünk?
-Nézzük meg mi van benne.
-Ali biztos vagy benne? Nem lehet túl guszta egy húsz éves uzsisdoboz belső tartalma, nem gondolod?
-Félsz?
-Mitől? Egy penészes szalámis zsömlétől?
-Na látod, akkor indulj, nyisd ki!-Mondta Ali, majd odamentek a szekrényhez.
-Muszáj ezt?
-Igen Rebeca, gyerünk már, ne várasd az uzsonnádat.
-Nagyon vicces vagy...-Mondta gúnyosan, majd kinyitotta a szekrényt.-Alison ez... nem egy uzsonnás doboz. Ez egy emlékdoboz. Nézd, ez itt egy fénykép...
-Várj, ez...
-Igen Alison, ez Dave... és ez itt mellette az apja. Nem régen tűnt el.
-Fura... miért tárol egy képet az iskola pincéjében?-Kérdezte Ali, aki értetlenül állt a dolgokhoz, teljes joggal.
-Úristen, ez itt egy kés...
-Az ott vér rajta?
-Te jó ég... Dave megölt valakit..
-De vajon ki...?-Hagyta el a nagy kérdés Ali száját.
-Gondolod hogy...?
-Csak egy módon tudhatjuk meg... be kell vinnünk az őrsre, hogy ellenőrizzék a vércsoportot.
-Lehet, hogy Ivan halott...-Mondta Rebeca, majd a két lány félelemmel teli arccal egymásra nézett. Jól tudták, hogy szörnyűség történt.
__________________________
A történet következő részét pár napon belül olvashatjátok! Addig is ha tetszett a történet, akkor hagyj nyomot magad után és iratkozz fel oldalunkra, kommentelj a rész alatt, avagy írj a chat dobozba!

A Kilógó Harmadik következő részéből:
A két lány beviszik a kést a rendőrségre, de olyan hírrel szembesülnek, amit talán ők sem akartak tudni. Hamarosan keresni kezdik Amandát, aki a nyomozók szerint épp annyira nyomtalanul tűnt el, mint Ivan.

03.rész - A titkok, melyekről jobb nem tudni - Hamarosan!

01.rész - Egy jól kigondolt terv

Freezerwood, New York állam
Szép napnak indult. A reggel óta tartó napsütés bearanyozta az emberek napját. Közel nyárhoz az emberek elhagyták kabátjaikat, és nyáriasabb öltözéket vettek fel. Nem volt ezzel másképp Alison Palmer sem:
-Istenem, Rebeca ne idegesíts te is, van elég gondom így is.
-Alison ez fontos, nem hagyhatjuk hogy ezt gondolja.
-Nem hagyhatjuk, nekem meg nincs egy átkozott ruhám sem, ami jó lenne ma estére.
-Ali könyörgök múlt héten mentünk el vásárolni. Egy napig álltam a próbafülkék mellett, oly annyira hogy rám idő sem jutott. Most pedig azt akarod mondani, hogy nincs egy ruhád?-Kérdezte a lány dühösen.
-Jó ne kapd fel úgy a vizet, majd találok valamit...-Hangzott el a válasz, ami inkább helyzetmentő volt, mint őszinte.-Na és mi baja van Ivannak?
-Most mondtam el...
-Jó, de csak a ruhákra figyeltem, na mondd el megint légyszi...
-Ha nem lennél esküszöm ki kellene találni.
-Gondolod?-Nevettek a lányok.
-Szóval Ivan azt gondolja ha ő ott van nem tudjuk jól érezni magunkat.
-Mi? Ez hülyeség...
-Én is ezt mondtam neki, de azt hiszi, ha ő ott van nem tudunk pasizni.
-Hát... ezt mondjuk jól gondolja...
-Alison!
-Mi van? Te is tudod hogy így van, de valóban nem hagyhatjuk hogy ezt gondolja, még a végén valami hülyeséget csinálna.
-Igazad lehet, este úgyis jön, majd beszélünk vele út közben.
-Tényleg, jó hogy szólsz, mikorra kell odaérni Mike bulijába?-Kérdezte Ali izgatottan.
-Nem tudom, azt hiszem tízkor kezdünk. Állítólag leszünk vagy ötvenen.
-Már látom magam előtt ahogy Chris és én smárolunk.
-Ne beszélj zöldségeket, barátnője van.
-Na és? Majd nem lesz, különben is elég ideje volt a csajnak, most én jövök.
-Te nem vagy normális.
-Hisz ismersz, ha én ott vagyok nincs esélye ezeknek a Kate típusú szent szüzeknek.
-Figyelj nekem mennem kell lezuhanyzok, meg elugrok anyámhoz a parfümömért.
-Oké, majd talizunk kilenckor a parkban.
-Ott leszek!

A nagy készülődés meg is indult, Ivan pedig mindeközben azt sem tudta mi tévő legyen. Csak ült ott a szobájában, nézett ki a fejéből, miközben azt sem tudta, mit akar felvenni estére. Egyik felsőt dobta vissza a szekrénybe a másik után, majd megpillantotta az egyik ingét, amit már jó régen vett fel utoljára. 
-Ez volt rajtam akkor éjjel...-Mondta, majd Davidre pillantott, aki az ajtónak támaszkodva nézet végig Ivan szenvedését.
-Tudom...
-Ma nem hibázhatunk Dave, ma sikerülnie kell, méghozzá neked kell segítened.
-Megőrültél? 
-Tartozol nekem, te is tudod. Segíteni fogsz és hallgatsz róla. A sírba kell vinned a titkunkat.
-Nem tudom együtt tudnék e élni vele...-Válaszolt kicsit meginogva a fiú.
-Kénytelen leszel, különben be kell számolnom a rendőrségnek. Ha ez kell, hogy azt csináld amit mondok, ám legyen.
-Nem teheted ezt velem, megígérted.-Kiabált agresszíven David, majd odarohant Ivanhoz és megfogta a karját.-Ha csak egy szót is szólsz, én...
-Te mi? Megölsz? Nem tudnád megtenni még egyszer...
-Te áruló...-Ahogy ez a két szó elhagyta a száját meglökte a fiút, aki a földre esett, de nem látszott meglepődöttnek.
-Segíteni fogsz, éjfélkor várlak az régi állomáson.
-Ezt még nagyon megbánod...-Mondta, majd elhagyta a szobát.

Eljött az este. A fiú volt az első, aki odaért a megbeszélt helyszínre, a parkba, hogy találkozzon Alisonnal és Rebecaval. Mindig ő ér oda hamarabb, egyrészt azért, mert utál késni, másrészt pedig azért, mert találkák előtt mindig elszív egy szál cigarettát.
-Látom nem hatottam rád a múltkor a cigivel kapcsolatban...-Szólt nevetve Rebeca, aki épp akkor érkezett meg.
-Tudom, de mit tehetnék? Megnyugtat... de gyorsan eldobom, nehogy Alison meglássa, hogy nélküle gyújtottam rá, még mindig azt hiszi, hogy leszoktam.
-Dobd el gyorsan, mindjárt ideér...
-Mit dobjon el?-Kérdezte Alison, aki épp akkor bújt elő a pad mögötti bokor mögül.
-Te hallgatóztál?
-Rebeca, csak körbejöttem a könyvtár mögött. Csak ezt a kérdést hallottam, amikor közeledtem. Szóval? Mit kell eldobni?
-Hát, én...-Kezdte mondandóját Ivan, de Rebeca félbeszakította.
-A rágóját. Tudod, hogy idegesít, ha valaki rágózik miközben velem beszél...-Próbálkozott a lány.
-Lényegtelen, elkésünk, induljunk. Ne várassuk Christ...-Mondta határozottan Ali, majd elindult.
-Chris?
-Hagyjuk Zoli, útközben elmondom.

Egészen a város széléig sétáltak, útközben Ivan gondolkozni kezdett, hogy hogyan tudná lerázni a barátait, hogy mielőbb odaérhessen majd a megbeszélt helyszínre.
Odaértek a buliba, ahova mint kiderült kilencre kellett volna megérkezni. Mindenki beépült a fiatalok közé. A hármas szétvált, hogy mindenki kereshessen magának valakit éjszakra, azonban Ivannak már kész volt a terv. Alinek és Rebecanak látniuk kell, hogy bemegy valakivel, így nem fogják keresni.
Fél tizenkettő volt, éppen ideje volt, hogy a terv elkezdődjön, így szívességet kért még valakitől, volt általános iskolai barátjától, Amandától. Illetve, a lány tényleg azt hitte, hogy összemelegednek, így amikor mindenki látta, hogy a pár felmegy az egyik szobába, Ivan két barátnője meglepődve nézett rájuk.
A fiú leült az ágyra, Amanda bement a fürdőbe, hogy megmossa az arcát, így készen is volt a terv ezen része. Ahogy elgondolta, kimászott az ablakon, hogy elindulhasson a találka helyszínére. Sietnie kellett, de lent már egy régi matrac várta. Így se volt túl kellemes az esés, de nem volt más választása, ha észrevétlenül akar távozni.
Öt perccel később a lány visszament a hálóba, ahol meglepetésére nem volt senki. Gondolta lement, vagy esetleg meggondolta magát, így lement a többiek közé, hogy megkeresse.
-Hé, Amanda, Ivan merre van?
-Fogalmam sincs, felmentünk a hálóba majd én átmentem a fürdőbe, hogy megmossam az arcom, de amikor visszamentem már nem volt ott.
-Biztos itt van valahol. Nem tűnhetett el csak úgy.

A lányok keresni kezdték a nagy tömegben, de a zenétől a saját hangjukat sem hallották. A buli végéig nem került elő. Senki nem látta onnantól, hogy felment az emeletre.
Másnap reggel Alison ment át Davidhez, hogy megtudjon valamit, míg Rebeca Ivan szüleit kérdezte meg, hátha hazament.
Alison otthon látogatta meg a fiút.
-Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, de nem tudsz valamit Ivanról?
-Nem, miért tudnék? Nem láttam, de ha most megbocsátasz, dolgom van...-Mondta gyorsan, majd a fiú Ali arcába csapta az ajtót.
A fiú ekkor megfordult, arcára kiült a félelem és a rettegés, majd a kezében lévő véres késre pillantott.
__________________________________________________________________________
A történet következő részét pár napon belül olvashatjátok! Addig is ha tetszett a történet, akkor hagyj nyomot magad után és iratkozz fel oldalunkra, kommentelj a rész alatt, avagy írj a chat dobozba!

A Kilógó Harmadik következő részéből:
A lányok hiába keresik a fiút, ő pár napon belül sem kerül elő. A rendőrség megkezdi nyomozását a fiú után. Amanda és Dave ásni kezdenek, hogy eltüntessenek egy közös titkot. Alison és Rebeca titokzatos jelekre lesz figyelmes. Mi történt Ivannal?

02.rész - Tű a szénakazalban - Hamarosan!